Az MM.sys Bt, a KönyvCalc programot 1993 óta forgalmazza, mely eredetileg a KONTROLL építőipari normagyűjteményének kezelésére készült, és 2013-ig a KONTROLL Kft.-vel kötött megállapodás alapján a HunÁr (ÉMIR,FÉMIR,KÉMIR,TÉMIR) adattárak hivatalos hivatalos kezelő szoftvere volt. A TERC Kft. 2013.04.01-i hatállyal megvásárolta a KONTROLL Kft. valamennyi saját fejlesztésű adattárát. Az így megvásárolt adattárak karbantartását, fejlesztését nem folytatja, de tételeit folyamatosan beépíti saját Összevont Építőipari Normarendszer (ÖN) adattárba.
Az MM.sys Bt. 2013. decemberében megállapodott a TERC Kft.-vel, melynek értelmében 2014-től a KönyvCalc program a TERC ÖN adattárait is kezeli! Így felhasználóinknak nem kell másik programra áttérni, minden ugyan úgy működik mint eddig, csupán az adattárak között új lehetőségként ott lesz a TERC ÖN adattára is.
Az adattárak egységesítésével létrejött annak a feltétele, hogy a magyarországi építőipar szereplői azonos nyelvet beszéljenek költségvetés tekintetében. A KönyvCalc megtartásával pedig lehetőséget kapnak a felhasználók arra, hogy a jobban kézre álló, vagy már megszokott szoftverrel dolgozhassanak. Ezen túl árazatlan kiírásaikat és árazott költségvetéseiket egységesen, azonos műszaki tartalommal, szöveggel és jelrendszerben készíthetik el, függetlenül attól, hogy a TERC programjait, vagy a KönyvCalcot használják. Bízunk abban, hogy ez az egységesség hasznára lesz a szakmának és reméljük, hogy mindenki megtalálja az igényeihez, lehetőségeihez legközelebb álló alkalmazást!