Néhány szó a KönyvCalc múltjáról


A program nevének kialakulása

A KönyvCalc szoftver első verziója 1993-ban jelent meg, és a Kontroll Kft által több évtizede forgalmazott költségvetési adattárainak kezelésére készült. Annak idején a Kontroll Kft. az adattárakat alapértelmezésben C:\KONYV alkönyvtárba telepítette, és a KontCalc nevű programmal forgalmazta. A KönyvCalc elnevezés a két szó KONYV+CALC összeillesztéséből keletkezett.


A program születésének rövid története

Volt egyszer egy épületgépész mérnök aki nem nagyon szeretett költségvetéseket készíteni, de a sors néha rákényszerítette az ilyen nemszeretem munkákra is. Az akkortájt rendelkezésre álló KontCalc program azonban csak egyszer használható dokumentumok készítésére volt alkalmas. Így a szegény mérnök, ha valamit másképp akart később, vagy egy hasonló költségvetést akart kreálni a meglévőkből, kezdhetett mindent elölről. Tudott dolog pedig az, hogy az embert a gondolkodásra a munkától való iszonya vezette rá, így mérnökünk készített egy Excelben működő makrót, amellyel később költségvetéseit tetszőlegesen módosíthatta. Ez a mű volt az ExKölts nevű makróprogram. Kezdetben tehát volt az ExKölts makró, ami nem létezhetett a KontCalc nélkül. Zavarta is ez annyira mérnökünket, hogy orvos barátjához fordult, (aki mellesleg mérnökünk unokaöccse) aki megírta a KönyvCalc legelső változatát. Ezzel a programmal ki lehetett váltani a jó öreg KontCalc-ot. Ezután megkezdődött a program árusítgatása, melynek fogadtatása olyan kedvező volt, hogy nem lehetett abbahagyni a fejlesztést. Így elkészült egy olyan KönyvCalc verzió, amely már az ExKölts makrókiegészítés nélkül is megállta a helyét. Innen pedig már nem volt megállás jöttek sorba DOS-os verziók majd a KönyvCalc for Windows.


Magunkról és az MM.sys Bt. születéséről

A KönyvCalc programot 1993-1995 közötti időszakban magánszemélyként, Mihály Zsolt és Meláth Ferenc dr. fejlesztettük, és 1995-ben alapítottuk -gyakorlatilag családon belüli vállalkozásként- az MM.sys Bt.-t. 1998 végéig ketten végeztük a fejlesztéseket. Később aztán segítőkre is szert tettünk, akik segítik munkánkat, akiktől tehetségük és igényességük alapján azt várjuk, hogy tovább emelik azt a mércét, melyet mi mindig igyekeztünk képességeink szerinti magaslatra helyezni.
A KönyvCalc program elsősorban a Kontroll Kft. adattáraihoz készült, melynek 1999-től a hivatalos, de nem kizárólagos kezelőszoftvere. A KönyvCalc programmal felépíthetők saját adattárak, fel van készítve, hogy más redszerekből átvett adatokból költségvetést készítsen. A program nyitott más fejlesztők adattárainak kezelésére és a KönyvCalc licenc kiterjesztésére, ílymódon is segítve a felhasználói igények minél teljesebb körű kielégítését.